Átlépjük a Knehr Pince küszöbét, és megállunk a csendben. Olyan csend ez, mint ami télen honol a hóval borított pusztán, az ilyen csend egy pillanatnyi mozdulatlan lepel, ami mögött ugrásra készen lapul az élet. Nem csak a forgalmas Hajósi úthoz képest nagy a kontraszt, de a Hajósi Pincefaluban megszokott rusztikus pincékhez képest is. A puritán hangulatú kóstolóhelyiség fehér falai, egyszerű belső tere ideális környezetet teremt ahhoz, hogy a borokra figyeljünk, vagyis egyáltalán, hogy a lényegre figyeljünk. Olyan, mint egy tisztaszoba. Van itt valami időtlen.
kép: www. knehrpince.hu
A pincében bő fél hektár szőlő termése kerül feldolgozásra. A vendégfogadás helyszínéül szolgáló pince 2021-ben készült el, mellette áll a szőlőfeldolgozásra és borkészítésre használt présház és pince, melyen az utóbbi években szintén sikerült végrehajtani a szükséges fejlesztéseket. Most már lehet nyugalomban dolgozni.
A szőlőművelést a család közös erővel oldja meg, de István hozza a döntéseket, és 2013 óta a borokat is ő készíti. Az ültetvények közt öreg, megörökölt táblák és fiatalabb, már tudatos döntés nyomán telepített területek is vannak. Olaszrizling, Jubileum 75, Kékfrankos, Cabernet Franc és Zweigelt van most, a fajtaválaszték bővítése egyelőre a morfondírozás fázisánál tart. A táblák, bár egymás közelében terülnek el, különböző talajadottságokkal bírnak: a Cabernet Franc csernozjomon van, az Olaszrizling és a Kékfrankos löszt borító lepelhomokon, a Zweigelt agyagon. A szőlőben és a pincében is a hagyományos, kíméletes, kézi módszerek és természetes anyagok alkalmazására szorítkoznak.
A változatos talajnak, a természetközeli szőlőtermesztési módszereknek, a minimális beavatkozásra törekvő borkészítésnek köszönhetően minden bortétel egyszeri és megismételhetetlen.
A Knehr Pince borait haladó borfogyasztóknak ajánljuk. Megfontoltan, figyelemmel érdemes kóstolni őket, és hagyni, hogy az asszociációk elsodorjanak. Álmodozáshoz, merengéshez, derűs otthoni tevékenykedéshez kiváló hangulatébresztők. Jó lehet hozzájuk alterzenét hallgatni, például Kaukázust, de fontos, hogy meglegyen a megfelelő mennyiségű csend is, hogy megsejthessünk valamit abból a lélekből, ami ezekben a borokban van.
Palackos borok
Ábránd Olaszrizling 2020
Hóbortos ROzé 2021
Zweigelt 2021
Kékfrankos 2019
Noé 2020
Cabernet Franc 2018
Poharas fogyasztás
van
Folyóbor
nem kapható
Ülőhelyek száma
15
Étkezési lehetőség
egyeztetés alapján
Szállás
nincs
Merre, mikor, hogyan
Hajós-Pincefalu, Hajósi út 7752 hrsz.
+36 70 455 5764
Nyitva: bejelentkezés alapján