Békebeli hangulat, hagyományos stílusú borok, borospohár melletti jóízű sztorizgatások. Igazi autentikus hajósi élményben lehet része annak, aki a Hepp Pincébe látogat. 

Ne is tétovázzon aki erre vágyik, mert Hepp János sok mozgalmas, dolgos év után ráfordult a nyugdíjas életre. 3,5 ha egykori szőlőültetvénye immár a fiataloknak kínálja az előrejutás lehetőségét, új borok nem készülnek. Az előző évjáratok termése nagyrészt  lepalackozva pihen a pincében, gazdára várva. 

Hepp János régi motoros a szakmában, és nem csak motoros, hanem autós, buszos, kamionos, meg ami csak belefér: konkrétan minden kategóriára van jogosítványa. Úgy vált élete részévé a borkészítés, hogy annak idején sofőrként dolgozott a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban. Aztán mivel sokszor a pincébe vezetett a fuvar, érdekelni kezdte a dolog, nyitott szemmel járt, beszélgetett, kérdezett, érdeklődött, és az öregektől szépen beletanult a szakmába. Ma már ő az, aki a fiatalokat ellátja tanácsokkal.

A présházba lépve otthonos környezet fogad minket. Látszik, hogy itt sok turistacsoport töltött már el vidám órákat, és a borverseny- eredményekről tanúskodó oklevelekkel borított falak nem is hagynak kétséget afelől, hogy a vendégeket itt bizony jó borokkal kínálják. A vendégtérként szolgáló présházhoz a szomszédos épület is csatlakozik, ebben egy profi konyha kapott helyet, melyben még bográcsos főzéshez is ki lett alakítva egy erre alkalmas tűzhely. Voltak is itt nagy bulik! Heppék az elsők közt voltak, akik a Hajósi Pincefaluban felismerték, hogy turistákat fogadni és vendégeket látni nem szabad akármilyen körülmények között, erjesztőkádakat kerülgetve és tömlőkön bukdácsolva. Profi szemléletükkel példát mutattak. Ma már a nagy létszámú csoportok helyett a kulturált borkóstolásé és kényelmes beszélgetéseké a főszerep. 

Az átjárókkal összekötött két pinceágban sétálva mágylákba rakott palackok és talpukra állított fahordók váltakoznak. “Praktikus is és szép is. Ezekre pakoltuk a poharakat meg a pogácsát, amikor itt a pincében tartottunk borkóstolót” – idézi fel Hepp János – “Elfértek itt elég sokan.” A pince nem csak tágas, de hűvös is, még hajósi viszonylatokban is. A borok ennek köszönhetően lassan érnek, komplex ízeket fejlesztenek.

A Hepp Pince borai évtizedek óta megbízható minőséget és állandó stílust képviselnek. Egyszerű eljárásokkal, természetes módon készülnek teljes érettségű szőlőből, spontán erjesztéssel. Kiváló példái annak a kikezdhetetlen paraszti logikán alapuló hajósi hagyománynak, ami többre tartja a tisztaságot és a munka mozzanatainak a természet rendje szerinti szakszerű időzítését, mint a modern borkezelőszerek, segédanyagok és csillogó-villogó berendezések arzenálját. Gazdag, testes borok, melyekben a termőhely, a szőlőfajta és az érlelés adta értékek is bőségesen felvonulnak.

A meglévő készletet a törzsvásárlók várhatóan két év alatt fogják elkoptatni, úgyhogy tényleg mindenkinek erősen ajánljuk, hogy kóstolja meg a Hepp borokat, amíg még megteheti. A pincének állandó nyitva tartása nincs, de telefonos egyeztetést követően rendszerint fél órán belül érkezik a gazda, illetve a Hajósi Pincefalu rendezvényei alkalmával délután 4 óráig nyitva tart. Jelenleg 13 bor kapható, és érdemes is több bor kóstolását betervezni, mert az igen változatos kínálatban a könnyed illatosaktól a testes, komoly fehérborokon, silleren, a fűszeres Kadarkán és a gyümölcsös Zweigelten át a testes Cabernet Sauvignonig sok kiváló tétel megtalálható.

Palackos borok

Leányka 2019

Cserszegi Fűszeres 2019

Siller 2021

Kadarka 2017

Zweigelt 2017

Cabernet Sauvignon 2017

Bianca 2021 félédes

Bianca 2017 késői szüret

Poharas fogyasztás

van

 

 

Folyóbor

kapható

Ülőhelyek száma

30
Kiszolgálás a pultnál.

Étkezési lehetőség

nincs

Szállás

nincs

Merre, mikor, hogyan

Hajós-Pincefalu, Borbíró u. 29

+36 20 947 5785

Nyitva: egyeztetés alapján
Rendezvények napján 16 óráig

 

Kóstolási jegyzet

Borajánló: Hepp Pince késői Bianca 2021

Ez a bor egyszerre komoly és kedves. Olyan szokatlan élményben lehet részünk a kóstolása során, ami gondolkodásra késztet, talán még aludni is kell rá egyet.

Borajánló: Hepp Pince késői Bianca 2017

Késői szüretelésű szőlőből készült félédes bor. Kategóriáján belül egy komolyabb darabnak mondható. Illata nagyon édes, érett, mézes jegyeket mutat, amiket egy kis szamorodnis jelleg is erősít.

Borajánló: Hepp Pince Cabernet Sauvignon 2017

Miért lett a Cabernet Sauvignon a Hajós-Bajai borvidék zászlós bora? Rögtön megérted, ha megkóstolod ezt a remekbe szabott példányt.

Borajánló: Hepp Pince Kadarka 2017

Ha csak egyet kóstolsz a Hepp Pincében, ez legyen az! A borász kedvenc borát csak nem hagyod ki, ugye?

Borajánló: Hepp Pince Siller 2021

Illata szamócát, vaníliát, édességeket idéz. Ízében komolyabb hangot üt meg meggyes, friss jegyekkel. Hagyományos, de a modern ízlésnek is megfelelő bor. Minden korosztálynak, változatos alkalmakra és ételekhez ajánlható.

Borajánló: Hepp Pince Cserszegi Fűszeres 2021

Egy Cserszegi, ami természetes és egyedi: kellemes meglepetés!

Borajánló: Hepp Pince Leányka 2019

Igazi tipikus, fajtajelleges Leányka ez, ennélfogva egyáltalán nem lányos, inkább olyan asszonyforma. Testes, a pohárban komótosan, olajosan mozog. Komoly összhatást kelt, de azért nem túl szigorú.